Mikor Clay Jensen hazaér az iskolából, egy különös csomagot talál a verandán, amit neki címeztek. A csomagban néhány kazettára bukkan, amiket Hannah Baker - osztálytársa és titkos szerelme - készített, aki két héttel korábban öngyilkosságot követett el. Hannah elmondja, hogy tizenhárom oka volt annak, hogy úgy döntött, véget vet az életének. Clay az egyik. Ha meghallgatja a kazettákat, megtudja, miért.Clay egész éjszaka ide-oda bolyong a városban Hannah szavait hallgatva. Tanúja lesz a lány fájdalmának, és megtudja az igazságot saját magáról - az igazságot, amivel soha nem akart szembenézni.
Először borító nélkül láttam meg a reklámot, erről a könyvről. Iszonyatosan beleszerettem a kis szövegbe, nagyon megfogott az egész. Amikor megláttam a borítót, még jobban akartam ezt a könyvet, tényleg nagyon szép a borító. Az egyik legjobb, amivel eddigi életem során találkoztam.
Kezembe kaptam a könyvet, és elkezdtem olvasni. (Jó ez most hülyén hangzik, mert mást értelmes dolgot nem nagyon lehet csinálni egy könyvvel.) Tetszett az elején a jövőkép, szeretem, ha így kezdődik egy könyv. Kicsit mutat abból, hogy mi vár ránk, de mégsem fedi fel az egész történetet. Csak egy kis ízelítő.
Ahogy olvastam az okokat, arra gondoltam, hogy Hannah nagyon hülye volt. Az elején olyan ’apró’ okok voltak. Ezért valaki öngyilkos lesz? De aztán, ahogy olvastam tovább rájöttem, hogy az egész egy nagy összefüggésen alapul. Mindenki kapcsolódik mindenkihez alapon van megírva a könyv. A semmiségnek tűnő indokból, egy eléggé kiforrt ’dolog’ lett, bár az sem volt annyira halálos, hogy valaki öngyilkos legyen.
Clay stílusa nem igazán jött be. Lehet, hogy most lehurrogtok, de nekem akkor sem. Szerintem az egész helyzetet túldramatizálta. Ahogy olvastam a gondolatmenetét eléggé furcsa kép alakult ki bennem. Még akkor is elkezdett jajveszékelni amikor semmi olyat nem mondott Hannah, ami olyan ’hűha’ dolog lett volna. Bár nagyon megrázó lehet ezt végig hallgatni, de akkor is. Clay egy drámakirály. (Lehet, kicsit túlzás.) Nekem nincs baj azzal, hogy ha sír egy fiú. (Mert ki nem szokott?) Szóval nem ez az oka a véleményemnek.
Hannah-ra részben mérges vagyok. Ha megbeszélte volna rendesen ezt, akkor nem kellett volna meghalnia, Ha Mr. Porter-től nem jön el akkor talán még most is élne. Tudom, hogy azt érezte, nincs mellette senki. És tényleg szar érzés, amikor az ember úgy érezni nincsenek igazi, őszinte barátai. És az a rész nagyon tetszett, amikor Hannah azt kérdezte Mr. Porter-től „… először meg kell határoznia, mit ért „barátok” alatt.”
Én még a szülőket hiányoltam, nem voltak sehol. Nem beszéltek a lányukkal, nem törődtek vele? Így hagyták elveszni a lányukat?
Összességében tetszett a könyv. Nagyon elgondolkodtató az egész. Ha én találkozok egy Hannah-val tudok neki segíteni? Észrevenném rajta, hogy valami gondja van? Ha észrevenném hagynám elmenni, vagy megkérdezném tőle „Mi a baj?”? Őszintén, nem tudom. Soha nem akarok Clay lenni az életben. SOHA SOHA SOHA!
Borító: 5/5
Történet: 4/5
