Darren Shan: Rémségek Cirkusza

A regénysorozat első kötetében Darren és Steve, a két barát ellátogat a titokzatos cirkuszba, amely az ódon kastély szomszédságában ütötte fel a táborát. A városban persze senki sem értesült a társulatról, és ami a legfontosabb: a szülők és a tanárok sem tudnak róla. Még a szórólapokat is titokban terjesztik a kék csuklyások! Itt ugyanis nem akrobaták és oroszlánok szórakoztatják a közönséget. Nincsenek bohócok, sem idomított elefántok… valóságos rémségek riogatják a nézőt. A legszörnyűbb dolog azonban az előadás után következik. Steve felismeri az egyik szereplőt… látott róla egy rajzot valami régi könyvben, és ebből megtudta, hogy az illető vámpír…

A filmet láttam először, amit a mai napig sajnálok, de azt is csak Salma Hayek miatt néztem meg. A filmet 2009 vége felé láttam és a könyvet is erre a Karácsonyra kaptam. A film ha jól tudom, több könyvből lett összeállítva, ami szerintem csak ront az egészen. Jó régóta ott porosodott a polcon, de senki nem menekülhet előlem. :D

Nálunk 2001-ben jelent meg a könyv, szóval jóval a Twilight-láz előtt került a magyar könyvkedvelők elé, szóval előtte is voltak vámpírok, és ha ilyen szemmel nézem, akkor jobbra értékelem, mintha 2005 utáni könyv lenne.

Fiatalabban jobban tetszett volna mindenképpen, de így is nagy sikert aratott nálam ez a darab. Ami a legjobban tetszett benne, az körülbelül az, amit a legjobban utáltam benne. Darren viszonya a családjával. A könyv során számomra kiderül, hogy szereti a családját, de ha nekem kellene a barátom és a családom közül választani szerintem nem mennék bele ilyen gyorsan a válaszba.

*spoiler* Üsse kavics, kit érdekel, hogy nem látom a szeretteimet, hiszen tovább élhet a barátom, akit úgyszintén nem láthatok…*spoiler vége*

Steve-et pedig egyszer kétszer úgy falhoz vágtam volna, hogy csak úgy nyekkent volna… Nagyon ellenszenves karakter számomra.

Ami még fura volt számomra, hogy többször is talán kétszer. Darren és Mr. Crepsley egymás kezét megfogva sétáltak. Ilyen a vége felé van egyszer, a másik nem tudom hol van, de eléggé érdekes szituáció, ahogy elképzelem őket kézen fogva, de ez eléggé mellékes.

Kedvenc jelenetem maga a címadó Rémségek Cirkusza, nagyon tetszett ez a fajta cirkuszi világ, bár kár, hogy Truska a könyvben egyáltalán nem hasonlít Salma Hayekre, de ez megint csak az én butaságom, hogy előbb megnéztem a filmet.

Összességében kaptam egy pergő, „újszerű” történetet, ami lekötött. A folytatást természetesen érdekel.

Borító: (nekem filmes borítóval van meg) 2,5

Nagyon nem tetszik ez a borító, Darren feje olyan rajta, hogy nem találok szavakat. Fél pont Salma Hayekért. :D

Tartalom: 4,5/5

Legutáltabb karakter: Steve

Jay Asher: Tizenhárom okom volt...

Mikor Clay Jensen hazaér az iskolából, egy különös csomagot talál a verandán, amit neki címeztek. A csomagban néhány kazettára bukkan, amiket Hannah Baker - osztálytársa és titkos szerelme - készített, aki két héttel korábban öngyilkosságot követett el. Hannah elmondja, hogy tizenhárom oka volt annak, hogy úgy döntött, véget vet az életének. Clay az egyik. Ha meghallgatja a kazettákat, megtudja, miért.
Clay egész éjszaka ide-oda bolyong a városban Hannah szavait hallgatva. Tanúja lesz a lány fájdalmának, és megtudja az igazságot saját magáról - az igazságot, amivel soha nem akart szembenézni.

Először borító nélkül láttam meg a reklámot, erről a könyvről. Iszonyatosan beleszerettem a kis szövegbe, nagyon megfogott az egész. Amikor megláttam a borítót, még jobban akartam ezt a könyvet, tényleg nagyon szép a borító. Az egyik legjobb, amivel eddigi életem során találkoztam.

Kezembe kaptam a könyvet, és elkezdtem olvasni. (Jó ez most hülyén hangzik, mert mást értelmes dolgot nem nagyon lehet csinálni egy könyvvel.) Tetszett az elején a jövőkép, szeretem, ha így kezdődik egy könyv. Kicsit mutat abból, hogy mi vár ránk, de mégsem fedi fel az egész történetet. Csak egy kis ízelítő.

Ahogy olvastam az okokat, arra gondoltam, hogy Hannah nagyon hülye volt. Az elején olyan ’apró’ okok voltak. Ezért valaki öngyilkos lesz? De aztán, ahogy olvastam tovább rájöttem, hogy az egész egy nagy összefüggésen alapul. Mindenki kapcsolódik mindenkihez alapon van megírva a könyv. A semmiségnek tűnő indokból, egy eléggé kiforrt ’dolog’ lett, bár az sem volt annyira halálos, hogy valaki öngyilkos legyen.

Clay stílusa nem igazán jött be. Lehet, hogy most lehurrogtok, de nekem akkor sem. Szerintem az egész helyzetet túldramatizálta. Ahogy olvastam a gondolatmenetét eléggé furcsa kép alakult ki bennem. Még akkor is elkezdett jajveszékelni amikor semmi olyat nem mondott Hannah, ami olyan ’hűha’ dolog lett volna. Bár nagyon megrázó lehet ezt végig hallgatni, de akkor is. Clay egy drámakirály. (Lehet, kicsit túlzás.) Nekem nincs baj azzal, hogy ha sír egy fiú. (Mert ki nem szokott?) Szóval nem ez az oka a véleményemnek.

Hannah-ra részben mérges vagyok. Ha megbeszélte volna rendesen ezt, akkor nem kellett volna meghalnia, Ha Mr. Porter-től nem jön el akkor talán még most is élne. Tudom, hogy azt érezte, nincs mellette senki. És tényleg szar érzés, amikor az ember úgy érezni nincsenek igazi, őszinte barátai. És az a rész nagyon tetszett, amikor Hannah azt kérdezte Mr. Porter-től „… először meg kell határoznia, mit ért „barátok” alatt.”

Én még a szülőket hiányoltam, nem voltak sehol. Nem beszéltek a lányukkal, nem törődtek vele? Így hagyták elveszni a lányukat?

Összességében tetszett a könyv. Nagyon elgondolkodtató az egész. Ha én találkozok egy Hannah-val tudok neki segíteni? Észrevenném rajta, hogy valami gondja van? Ha észrevenném hagynám elmenni, vagy megkérdezném tőle „Mi a baj?”? Őszintén, nem tudom. Soha nem akarok Clay lenni az életben. SOHA SOHA SOHA!

Borító: 5/5
Történet: 4/5